A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 80%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát.
A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 80%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát.

Iker
Casillas Fernández

XTB globális nagykövet

Iker
Casillas Fernández

Iker Casillas Fernández spanyol profi labdarúgó, aki kapusként játszott. A látványos védésekre való képessége miatt „San Iker” néven emlegetett Casillast széles körben minden idők egyik legjobb kapusának tartják. Iker a Real Madrid ifjúsági csapatában kezdte pályafutását, végül 1999-ben bekerült az fő csapatba, ahol 19 évesen ő lett a legfiatalabb kapus, aki valaha a Bajnokok Ligája döntőjében játszott, és megnyerte a bajnoki címet. A Real Madrid első számú kapusa lett, és első három szezonjában két Bajnokok Ligája- és La Liga-győzelmet szerzett. Ez tette őt a világ egyik legjobb kapusává. A Real Madridnál eltöltött 25 év után Casillas 2015-ben az FC Portóhoz szerződött, ahol megnyerte a Primeira Ligát és egy Supertaça Cândido de Oliveira bajnoki címet. Amíg a Portónál volt, húsz egymást követő szezonban játszott az UEFA Bajnokok Ligájában, rekordot döntve ezzel. Ő a második ember, aki legtöbbször lépett pályára a spanyol válogatottban, pontosan 167 alkalommal. Szövetségi kapitányként 2008-ban Európa-bajnoki címhez, 2010-ben pedig első világbajnoki győzelméhez vezette a csapatot. Iker egyike lett annak a négy játékosnak, aki négy világbajnokságon képviselte Spanyolországot. Iker Casillas egész pályafutása során elismert volt a fiatalon nyújtott teljesítménye, valamint a döntő védésekre való képessége miatt. Különösen kiemelkedő mozgékonyságáról, reflexeiről és koncentrációjáról ismert. A fiatalon nagy tehetségnek számító Casillas a legmagasabb szinten is megőrizte állandóságát, valamint fegyelmezettségét az edzéseken.

Interjú

Iker Casillas első spanyol csapatkapitányként vezette győzelemre Spanyolországot a 2010-es világbajnokságon. A „San Iker”-ként emlegetett, szenvedélyességéről, határozottságáról és jó motivációs képességéről ismert játékos a labdarúgás történetének egyik legjobb kapusa. Az XTB Csoportnak adott exkluzív interjújában elárulja, hogy mi a sportban elért siker receptje és hogy ez átültethető-e a befektetési világba is.

A futball iránti szenvedélyed hosszú évek óta kitart – az első edzésektől a Real Madridnál egészen a spanyol válogatottban elfoglalt állandó helyedig. Hogyan találtad meg a motivációt a folyamatos fejlődéshez?

Olyan csapatokban játszhattam mint a Porto vagy a spanyol válogatott, aminek következtében erős volt a mezőny, így egyszerűen soha nem engedhettem meg magamnak, hogy pihenjek.

Mi a legjobb tanácsod másoknak a motivációval és a határok túllépéssel kapcsolatban?

Valójában senki sem tudja, hol vannak a határai. Ez az oka annak, hogy mindig megpróbálhatsz jobb lenni a munkádban. Azon a napon, amikor úgy gondolod, hogy elérted a határaid, el kell gondolkodnod a visszavonuláson.

Mi a legfontosabb számodra a futballban? Vannak olyan tanulságok a sportból, amelyeket át lehetne ültetni az életbe?

A labdarúgás és általában a sport a társadalom számára iránymutató. Olyan értékeket képvisel, mint az erőfeszítés, a rugalmasság, a csapatmunka vagy az akaraterő. Ezek nagyon fontos erények az élet bármely területén, az egészségről nem is beszélve.

A labdarúgás és a befektetés is kiszámíthatatlan. Néha, amikor jó formában vagy, egy váratlan sérülés a kispadra ültethet. Melyik volt az a szituáció a karriered során, ami nem úgy alakult, ahogy vártad?

A sportkarrierem nem volt csupa móka és kacagás. Nehéz pillanat volt, amikor 2013-ban eltörött a bal kezem. De kétségtelenül a legrosszabb az volt, amikor szívrohamot kaptam, ami miatt abba kellett hagynom a futballt, és majdnem az életembe került.

Milyen tippeket tudnál adni valakinek, aki éppen egy olyan helyzetben van, amely nem úgy alakul, ahogy várta?

Kitartóan és folyamatosan próbálkozzon. Ez nem jelenti azt, hogy el fogod érni a célodat, de a legrosszabb érzés az, ha kétség marad benned, hogy nem adtál bele mindent. Ez a legfrusztrálóbb.

A kapusok szerepe egy csapatban egyedülálló – ők alkotják az utolsó védelmi vonalat. Hogyan birkóztál meg azzal a felelősséggel, hogy a csapat kapuját véded?

Soha nem játszottam más poszton. Mindig is kapus voltam, így már gyerekkorom óta kialakult bennem a felelősségérzet, hogy az ellenfél utolsó akadálya vagyok. De csapatkapitánynak lenni már egy másik történet – ez általában évekkel, tapasztalattal és a kollégák tiszteletének kiérdemlése után jön.

Játékosként valószínűleg gyakran éreztél nyomást az edződ, a csapattársak, de a szurkolók részéről is. Melyik volt a legnagyobb nyomást jelentő helyzet, amivel pályafutásod során szembe kellett nézned? Hogyan birkóztál meg vele?

A nyomással együtt kell élni, ha az ember a Real Madridban és a spanyol válogatottban játszik. De az is igaz, hogy vannak olyan különleges pillanatok, mint például a debütálás a San Mamés stadionban, vagy a Bajnokok Ligája-, Európa-bajnoki vagy világbajnoki döntők lejátszása, amikor olyan nagy a nyomás, hogy elengedhetetlen, hogy mentálisan nagyon erős legyél, és nagyszerű szakemberek és jó csapattársak vegyenek körül, hogy segítsenek neked ellenállni ennek a nyomásnak.

A befektetők tudják, hogy néha nehéz döntéseket kell hozni. Neked is meg kellett hoznod őket a karriered során. Mit tanácsolnál azoknak, akiknek nehéz döntés előtt állnak?

A döntéseket nem szabad a pillanat hevében meghozni. Amikor nehéz helyzet adódik, megfontoltnak kell lenned és hallgatnod kell azokra, akikben megbízol, azzal a bizonyossággal, hogy ők mindig a legjobbat akarják neked. A szakértők, akik nagy hatással vannak ránk, a legjobb partnerek a döntések meghozatalában.

Pályafutásod nagy részét egy klubnál töltötted, és gyakran kaptál dicséretet, amiért sikeresen egyesítetted a csapatot az öltözőben. A spanyol válogatott csapatkapitányaként az Európa-bajnoki címig vezetted őket. Mennyire fontos a vezetői szerepvállalás?

Igazi vezetőnek lenni nem olyasmi, amit meg lehet tanulni. Tapasztalatból, valamint abból az érzésből fakad, hogy elnyerted társaid bizalmát és tiszteletét.

Mikor kezdtél el befektetni? Milyen típusú befektetéseket szoktál választani?

Amíg focista voltam, egyszerű befektetéseket eszközöltem, általában a bizalmasaimra hallgatva. Miután visszavonultam, bonyolultabb és innovatívabb projektekbe vágtam bele. Mindig azt mondom, hogy Spanyolországban rengeteg tehetség van, akik megérdemelnek egy lehetőséget.

Szerinted mi a befektetők sikerének kulcsa?

Nem vagyok szakértője a kérdésnek, ezért fontos a megfelelő tájékozottság, viszont úgy gondolom, hogy a jó befektetés kulcsa a kockázat és a hozam közötti egyensúly megtalálása. Ezen kívül pedig a szükséges információk és képzések megléte, szakértők támogatásával együtt.

Sajtóközlemény

Iker Casillas csatlakozik az XTB Csoport márkanagyköveti csapatához Iker Casillas, minden idők egyik legjobb kapusa lesz az XTB új globális márkanagykövete. A brókercég és a spanyol labdarúgás legjobb generációjának korábbi kapitánya közötti partnerség az XTB hosszú távú marketingstratégiájának része. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy egyesíthetem arculatomat az XTB-vel, az egyik vezető globális befektetési vállalattal. A labdarúgásban, akárcsak a pénzügyekben, edzésre, jó támogatásra és győztes mentalitására van szükség” – mondta Iker Casillas. Iker Casillas csatlakozik a globális fintech márkanagykövetek sorához. Az XTB Csoport közismerten a sportvilág legnagyobb neveivel dolgozik együtt, mint például Conor McGregor globális márkanagykövet, többszörös UFC-bajnok, vállalkozó, üzleti és sportolói ikon, Joanna Jędrzejczyk, lengyel harcművész és korábbi UFC-bajnok, valamint Jiří Procházka, cseh vegyes harcművész és korábbi UFC félnehézsúlyú bajnok. „Iker Casillas a munka, a szenvedély, a kitartás és a kiválóság példája mindenben, amit csinál, most már befektetőként és vállalkozóként is, valamint egy olyan ember, aki folyamatosan tanul és fejlődik szakmailag. A pénzügyi piacok gyorsan mozdultak előre az elmúlt években. Egyre több ügyfél keresi a játékterén túli lehetőségeket a pénzének befektetésére. Az új nagykövetünk kemény munkával, stratégiával és erős győztes mentalitással építette fel sikerét. A csapatmunkára való képessége, vezetői adottságai és a munkájában tanúsított professzionalizmusa olyan tulajdonságok, amelyekben mi is osztozunk az XTB-nél” – tette hozzá Omar Arnaout, az XTB vezérigazgatója. Casillas, akit a FIFA és az UEFA öt éven át a világ legjobb kapusának tartott a FIFA/FIFAPro World XI és az UEFA Év csapata díjai révén, és aki jelenleg a Real Madrid alapítványának vezérigazgató-helyettese, az XTB reklámfilmjében fog szerepelni a vállalat kínálatát népszerűsítve.  A kampány egy új társadalmi valóságot tükröz, melyben a csúcstechnológiának és a digitális eszközök fejlődésének köszönhetően a diverzifikáció és a befektetési alternatívák keresése elérhetővé vált mindazok számára, akik készen állnak arra, hogy elkezdjék befektetni a pénzüket. Az XTB Csoport Casillas-szal közös kampányában kiemeli a magas színvonalú befektetési partner szükségességét, valamint az XTB-nél, az egyik legelismertebb, legmegbízhatóbb és legversenyképesebb globális befektetési társaságnál történő befektetés előnyeit. A Real Madrid korábbi játékosa kiemeli az XTB, valamint a Csoport online befektetési platformjának előnyeit, amely piacszemléket, információkat, oktatást és támogatást kínál.

Xtb logo

Csatlakozzon az XTB Csoport több mint 1 000 000 ügyfeléhez a világ minden tájáról.

Sütiket használunk

Az „Összes elfogadása” gombra kattintva elfogadja a sütik tárolását az eszközén, a webhelyen való navigáció javítása, a webhelyhasználat elemzése és a marketing tevékenységeink támogatása érdekében.

Ez a csoport a weboldalunkhoz szükséges sütiket tartalmaz. Ezek olyan funkcióban vesznek részt, mint a nyelvi beállítások, a forgalomelosztás vagy a felhasználói munkamenet megtartása. Ezek a sütik nem tilthatók le.

Süti név
Leírás
SERVERID
userBranchSymbol Lejárati dátum 2024. március 2.
adobe_unique_id Lejárati dátum 2025. március 1.
test_cookie Lejárati dátum 2022. szeptember 8.
SESSID Lejárati dátum 2024. március 2.
__hssc Lejárati dátum 2022. szeptember 8.
__cf_bm Lejárati dátum 2022. szeptember 8.
intercom-id-iojaybix Lejárati dátum 2024. november 26.
intercom-session-iojaybix Lejárati dátum 2024. március 8.

Olyan eszközöket használunk, amelyek segítségével elemezhetjük oldalunk használatát. Az ilyen adatok segítségével tudjuk javítani a webszolgáltatásunk felhasználói élményét.

Süti név
Leírás
_gid Lejárati dátum 2022. szeptember 9.
_gat_UA-68597847-1 Lejárati dátum 2022. szeptember 8.
_gat_UA-121192761-1 Lejárati dátum 2022. szeptember 8.
_ga_CBPL72L2EC Lejárati dátum 2026. március 1.
_ga Lejárati dátum 2026. március 1.
UserMatchHistory Lejárati dátum 2024. március 31.
AnalyticsSyncHistory Lejárati dátum 2024. március 31.
__hstc Lejárati dátum 2023. március 7.
__hssrc

Ez a süti-csoport arra szolgál, hogy az Önt érdeklő témák hirdetéseit jelenítse meg. Továbbá lehetővé teszi marketingtevékenységeink nyomon követését, és segít mérni hirdetéseink teljesítményét.

Süti név
Leírás
MUID Lejárati dátum 2025. március 26.
_omappvp Lejárati dátum 2035. február 11.
_omappvs Lejárati dátum 2024. március 1.
_uetsid Lejárati dátum 2024. március 2.
_uetvid Lejárati dátum 2025. március 26.
_fbp Lejárati dátum 2024. május 30.
fr Lejárati dátum 2022. december 7.
lang
_ttp Lejárati dátum 2025. március 26.
_tt_enable_cookie Lejárati dátum 2025. március 26.
_ttp Lejárati dátum 2025. március 26.
hubspotutk Lejárati dátum 2023. március 7.

Ebből a csoportból származó sütik eltárolják az oldal használata során megadott beállításokat, így azok egy idő után már fognak megjelenni, amikor meglátogatja az oldalt.

Süti név
Leírás
bcookie Lejárati dátum 2025. március 1.
lidc Lejárati dátum 2024. március 2.
lang
bscookie Lejárati dátum 2025. március 1.
li_gc Lejárati dátum 2024. augusztus 28.

Ez az oldal sütiket használ. A sütik az Ön böngészőjében tárolt fájlok, amelyeket a legtöbb webhely az internetes élmény személyre szabásához használ. További információért tekintse meg Adatvédelmi nyilatkozatunkat. A sütiket a "Beállítások" opcióra kattintva kezelheti. Ha elfogadja a sütik használatát, kattintson az „Összes elfogadása” gombra.

Régió és nyelv módosítása
Lakóhely szerinti ország
Nyelv